2013. június 28., péntek

Mit jelent az aktív állampolgárság? - beszámoló egy közösségszervező képzésről

2013. május 10-11-én a Szülőszövetség képviseletében közösségszervező képzésen vettünk részt a szlovákiai Zólyomban. Sok tapasztalatot hoztunk haza a csoportnak az aktív állampolgárságról.

Ketten indultunk Egerből, Ragóné Icus és én, Bodnárné Ica. Korán kellett kelni, mert ¾ 8-kor volt a találkozó Budapesten a Hősök terénél. Megismerkedtünk az útitársainkkal és elindultunk a szlovákiai Zólyomba. Útközben egy-egy szép fotót készítettem. Elkéstünk, de nagy szeretettel vártak bennünket, és addig nem kezdték el a programot. 5 országból voltak jelen. Lengyelek, szlovákok, macedónok, ukránok és mi, magyarok. Töményen kaptuk az anyagot, egy segítő, Betti tolmácsolt nekünk, és mi csak írtunk és írtunk.

Nagyon sok hasznos tanács volt, amit mi magunk is hasznosítani tudunk. Például a szervezetépítés, ami nálunk is működik. Egy szervezet tagsága több szintre osztható. Van a belső mag, nálunk ők az elnökségi tagok, mert ők mindig ott vannak a megbeszéléseken. A következő kör az elkötelezett tagok, ezek vagyunk mi, akik időközönként jövünk. A harmadik kör, akik a követők, és ők azok, akik évente az éves találkozóra jönnek el. A negyedik kör a közösségi érdekcsoport. A cél az, hogy minél többen legyünk, minél több feladatot vállaljunk. 

Az egyik szlovák előadó, Sanja Nikolov közösségszervező volt, Chuck Hirt, egy amerikai közösségszervező segített nekik elindulni. A helyiek ennek hatására a közösség tagjai számára fontos ügyekben csoportosan kezdték el képviselni az érdekeiket. Anna Karailieva is egy közösségszervező koordinátor, neki a feladata a pénzszerzés. Adományokat gyűjt. A pénz által barátokat, támogatókat szereznek. Ezután volt labdajáték, ami szintén tanulságos volt. Pihenőként ebédeltünk, és Chuck megtisztelt bennünket azzal, hogy az asztalunkhoz ült. Délután még keményebben folyt az előadás este 18-ig.

Nem bírtuk tovább. Vacsora után tettünk egy nagy sétát a városban, megnéztük a nevezetességeket. A várat, a főteret, mi elmentünk, és a városfalat is megnéztük. Tetszett, szép város, és meg is jegyeztem, hogy olyan, mint Eger. Az iskola, ahol tartották az előadást, fent van a hegyen, mint Egerben a főiskola. A főtéren két templomot is lefotóztam, az egyik a katolikus és a másik a református templom. Beültünk egy kicsit az egyik vendéglátóhelynek a teraszára. Viszont itt ittunk egy jó nagy pohár barna sört, a legfinomabbat. Vissza már taxival mentünk a szállásunkra.

Másnap reggel 8-kor reggeli volt, és folytattuk a programot, beszámolókat hallgattunk meg és terepszemlére mentünk, ahol megmutatták nekünk a hiányosságokat és a sikereiket. Láttunk kutyakiképző telepet, ami tetszett. A séta után ebéd volt és mindenki indult haza. A csodálatos út hosszú volt, mert egy kicsit eltévedtünk, de jó volt, szép volt köszönjük ezt a lehetőséget. Legközelebb is vállalunk ilyen feladatot.
Bodnár Béláné Ica és Ragóné Icus
2013. május 12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése