2014. március 16., vasárnap

"Személyesen kértem képviselőmtől az ápolási díj munkabérként való elismertetését"

A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetségének tagjai felkeresték helyi országgyűlési képviselőiket, hogy az ápolási díj minimálbérre emeléséhez és munkaviszonyként való elismertetéséhez kérjék támogatásukat. Egyik borsodi tagunk, Kun Attiláné Kati ez év januárjában személyesen és levélben kérte képviselőjétől, hogy járjon közben a családok érdekében Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkárnál, és juttassa el hozzá a szervezet szakmai javaslatát az ápolási díj minimálbérre emeléséről.

Mi munkabért szeretnénk kapni az itthon ápolt sérült emberek és gyermekek után, mert mi a nap 24 órájában teljesítünk szolgálatot pihenő- és ünnepnap is. Természetesen örömmel üdvözöltük, hogy a jelenlegi kormány az ápolási díjat az elmúlt évekhez képest jelentősen megemelte, azonban a jelenlegi emelés még mindig nincs arányban a szülők terhével, akik állami feladatot végeznek el saját erőforrásuk felhasználásával. Ezért telefonos egyeztetés után személyes találkozót kértem Tállai András országgyűlési képviselő úrtól (Fidesz), hogy személyesen képviseljem az egyesületet, valamint a sérült embereket és gyermekeket nevelő családokat.

A találkozóval az volt a célom, hogy szervezetünk kérése alapján az ápolási díjat a parlamentben munkabérként ismerjék el, és a képviselőm támogassa a kérésünket. A találkozó barátságos és jó hangulatban zajlott, a levél elolvasása után a képviselő úr támogatott arról, hogy személyesen fogja kérésünket továbbítani Soltész Miklós államtitkár úrnak. Azért tartom hasznosnak a találkozót, mert a képviselőt valamennyire sikerült megismertetni a sérült embereket és gyermekeket nevelő családok mindennapi gondjaival, aki így némi betekintést is nyert a jelenleg is fennálló gondokba, ami sürgős megoldást kíván.

Kun Attiláné Kati, Négyes, Borsod
2014. március 12.