2014. május 8., csütörtök

Sajtóközlemény: "Segítsetek, hogy kiléphessenek az árnyékból!”

Anyák napi békés demonstráció a sérült, tartósan beteg gyermekeket nevelő családokért

2014. május 4.

Közel kétszáz szülő demonstrált ma fogyatékos gyermekével a Kossuth téren a Parlament előtt, hogy Anyák Napja alkalmából felhívja a figyelmet a sérült gyermeket nevelő családok nehéz helyzetére. A szülők 2013. december 3-án hét szervezet aláírásával petíciót adtak át az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviselőjének, melyben az ápolás munkaviszonyként való elismertetését, az ápolási díj minimálbérre emelését és a sérült gyermekeket nevelő, dolgozó szülőknek a nagycsaládosoknak járó kedvezmények megítélését kérték.

A szülők a mai napon azért adtak hangot tiltakozásuknak, mert noha ők párbeszédre hívták az Emberi Erőforrások Minisztériumát, az december óta nem válaszolt érdemben a petícióra.

Magyarországon a halmozottan sérülteket nevelő családok 72 százaléka él létminimum alatt. A szegénység kockázata ezeknek a családoknak az esetében tehát háromszoros más családokéhoz képest. Az ápoltak ellátása, lakhatása és szállítása jelentősen emeli a családok, sok esetben az egyedülálló szülők költségeit.

Ébel Anikó, súlyosan halmozottan sérült gyermeket nevelő szülő Budapestről elmondta, hogy 17 éve várja, hogy helyzetükben érdemi változás történjen.

„Büszke vagyok arra, hogy édesanya vagyok, és egy súlyos halmozottan sérült fiúcska édesanyja lehetek, hogy Norbit otthon, szerető családban nevelem és nem adtam be intézetbe. Ezzel a döntésemmel nagy anyagi terhet vettem le az állam válláról, hiszen egy sérült gyermek intézeti ellátása sokkal többe kerül, mintha a gyermek családban nevelkedik,” közölte Ébel Anikó.

Domán Zoltán, a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetségének képviselőjét aggállyal tölti el, hogy a kormányokon átívelő tárgyalások ellenére a fogyatékos gyermekeket családban nevelő és őket odahaza ápoló szülők munkáját továbbra sem ismerik el valós munkaként.

„Örömmel üdvözöljük, hogy ettől az évtől a kormány az ápolási díjat az elmúlt időszakhoz képest jelentősen megemelte. Azonban a jelenlegi emelés után is nettó 50 ezer forint alatti a családok bevétele, ami nincs arányban a szülők terhével, akik állami feladatot végeznek el saját erőforrásuk felhasználásával,” mondta Domán Zoltán.

Csordás Anett a „Lépjünk, hogy léphessenek!” Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, hogy továbbra is párbeszédet szeretnének kezdeményezni a kormánnyal az ápolási díj támogatási rendszerének átalakításáról.

„Sérült gyermeket nevelő szülőként mi ismerjük a legjobban a támogatási rendszer hiányosságait, hiszen mi saját bőrünkön érezzük azt. Szülői érdekvédő szervezetként ezért szeretnénk megosztani szakmai javaslatainkat a rendszer átalakításáról.”

A rendezvény végén ezer színes lufit engedtek a magasba, szimbolizálva azt a közel 12 ezer családot, akik súlyosan halmozottan sérült gyermeküket otthon nevelik, és akik úgy érezhetik, az állam „elengedte” a kezüket.

A rendezvényen közreműködött a Nemadomfel zenekar.

Képek a demonstrációról.
Videók: ATVHírTVIndexRTL Klub

Előzmények.
2013. december 3-i demonstráció.